Skip to content

NVT-Eredmény

Menu
  • Adatkezelési tájékoztató
  • Kapcsolat
Menu

Otthonteremtés az állami CSOK segítségével

Posted on 2016-03-20
CSOK
CSOK

Fiatalok esetében nagy segítség lehet az az otthonteremtési rendszer, amely idén lépett hatályba. A húszmillió forintos CSOK támogatásból a fele hitel, a másik fele pedig vissza nem térítendő támogatás, amely sokak számára vonzó lehet. Maga a hitel is alacsony kamatozással bír. Ha szeretne Ön is megismerkedni a CSOK-kal a részleteivel együtt, akkor nézze meg ezt a honlapot, ahol minden fontosat megtudhat róla, és konzultálhat egy hiteltanácsadóval is, ha igényelni szeretne.

A CSOK felvevőinek köre pontosan meg van határozva. Csakis akkor lehet részt venni ebben a programban, ha valaki vállal három gyermeket tíz éven belül. A szülők kora is fontos kitétel, illetve nem lehet belőle akármilyen ingatlant venni, vagyis annak a paraméterei is meg vannak határozva. Ha lakáshitelt szeretne igényelni, akkor ebben az esetben is nézze meg ezt a honlapot, hiszen a szakember minden esetben részletes tájékoztatóval szolgál. Jusson megfelelő pénzügyi segítséghez a jelzalog.com oldalán keresztül. Ismerje meg a hitelfelvétel részleteit!

Ajánlott oldalak:

Böske

Budasolar

Iaga Sopron

Celeb vagyok

Ferxtreme

Kultucca

Dorema

Innováció

Bowling

Magyar borok háza

Navigáció

  • Mezőgazdaság
  • Kertészet

Legutóbbi bejegyzések

  • Pánikroham kezelése: szakértői módszerek és azonnali segítség a Corvin Pszichológia Terápiás Központban
  • Látásjavító műlencse műtét: hogyan hat a lencsetípus a tervezés folyamatára és az árra?
  • Kaabo Mantis King GT – a prémium elektromos roller, amely valóban teljesít
  • Fejhallgató kábel csere: így visszakapod az eredeti hangminőséget
  • Végrehajtás alatt? Ismerj meg jogaidat és védekezési lehetőségeidet

Kategóriák

  • Egészség
  • Egyéb
  • Ékszer
  • Fűtés
  • Irodalom
  • Kerítés
  • Kertészet
  • Mezőgazdaság
  • Pénz
  • Plasztikai sebészet
  • Szállás-Pihenés
  • Szolgáltatás
  • Szórakozás
  • Vásárlás
  • Webáruház

Hírek

Az Országgyűlés plenáris ülése

Budapest, 2013. december 4. Klinghammer István, az Emberi Erőforrások Minisztériuma felsőoktatásért felelős államtitkára napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2013. december 4-én. Olvasd Tovább

Lődi Tamás, a WBO második magyar Európa-bajnoka

Békéscsaba, 2013. december 4. Lődi Tamás cirkálósúlyú bokszoló Békéscsabán 2013. december 3-án. Olvasd Tovább

A Kézről kézre című színdarab bemutatója Miskolcon

Miskolc, 2013. december 4. Zayzon Zsolt (b) Hubertin, Kocsis Pál (k) Emile Renaux és Ullmann Mónika (j) Francine szerepében Georges Feydeau Kézről kézre című bohózatának próbáján a Miskolci Nemzeti Színházban 2013. december 3-án. Olvasd Tovább

A Johanna a máglyán című oratórium a Nemzeti Színházban

Budapest, 2013. november 27. Tompos Kátya (b, fent) Szent Johanna szerepében Paul Claudel - Arthur Honegger Johanna a máglyán című oratóriumának próbáján a budapesti Nemzeti Színházban 2013. november 26-án. Olvasd Tovább

A Cabaret című musical Szolnokon

Szolnok, 2013. november 27. Horváth Gábor (b) Schultz, Kertész Marcella (k) Sally és Gombos Judit (j) Schneider szerepében John Kander- Fred Ebb - Joe Masteroff Cabaret című musicaljének próbáján a szolnoki Szigligeti Színházban 2013. november 26-án. Olvasd Tovább

©2026 NVT-Eredmény | Design: Newspaperly WordPress Theme